Jelcz 420 Hydromil II

A kissé bumfordi jószág egy teherautó alap és egy különleges felépítmény házasságából született, ami a keresztségben a Hydromil II-nevet kapta.
Igazi nemzetközi összefogás eredménye, hiszen az alap lengyel, ebbe 12 literes angol motort építettek, de van benne egy különálló, 107 lovas orosz motor is, ami az osztrák gyártmányú szivattyút működteti. Kis híján 10 köbméter, egész pontosan 9600 liternyi víz fér el a vízágyúkat ellátó tartályban.

Csupán egy locsolócsövet használva, akár 20 percen keresztül lehet zuhanyozni a túlhevült tömeget, a muníciót pedig bármelyik tűzcsapból, de akár tavakból, folyókból is képes felszippantani. Motorjának karbantartása, javítása igen macerás foglalatosság, hiszen azt rendesen eldugták a méretes vastestben, szereléshez targoncával kell kiemelni a gép belsejéből. Szivattyúja a tetőn elhelyezett két darab toronyágyút látja el maximum17 bar-os víznyomással. Ezzel akár 50-55 méteres távolságra is vidáman el lehet spriccelni.

A négyfős kezelőszemélyzet a gép belsejében foglal helyet, a sofőr mellett két ember a tetőn lévő ágyúkat kezeli, míg a negyedik ahol tud, segít, vagy a locsolóautós első, úgynevezett önvédelmi fúvókáit irányítja.

Persze a vízágyú nem okoz maradandó sérülést, hacsak nem számítjuk több napon túl gyógyuló sérülésnek a vízhez kevert, szinte lemoshatatlan festéket. Aki vízágyús rendőrt molesztál ilyen meglepetéskoktélra is számíthat. Nagy előnye a módszernek, hogy a kékre festett emberekről még néhány nap múlva is lerí, hogy valami vaj van a fülük mögött. Igaz, néhány ártatlan bámészkodó is megkékülhet, sajnos ez van. Az élet kegyetlen, hogy egy klasszikust idézzek.

Mivel évtizedek óta nem volt alkalom a bevetésükre, így az autók hibái az első éles bevetésen mutatkoztak meg. A jármű vezetője szerint, mikor ezeket a gépeket építették, akkor nem magányos harcra tervezték őket. Minden esetben fegyveres, gyalogos kíséret járt melléjük.

Beépített gázosítóval is ellátták a gépet, ez négy fúvókán keresztül ontja az áldást, ami igen bőségesen áll a bent ülők rendelkezésére. Összesen három darab hatalmas gázpalack csal könnyeket a kintiek szemébe. Ezekben a palackokban még az eredeti, jó öreg lengyel matéria lapul. A gázfúvókák közvetlenül az alsó vízcsövek felett kaptak helyet, így a rutinosabb kezelő a nagynyomású víz segítségével igen messzire is juttathat a szerből.

Tetején a két vízcső és a reflektorok mellett irgalmatlan méretű tölcséres hangszóró trónol.

Forrás: https://www.vezess.hu/magazin/2006/10/03/bevetesre-kesz-vizagyuk/